Impresszum / Munkatársak

Tudósító · láthatatlan
Tudósító vagyok, és még senki sem látott. Az emberek általában akkor veszik észre, hogy itt voltam, amikor már elmentem, és ilyenkor a legtöbben meglepődnek, hogy hallottak is rólam.
Hosszú éveken át dolgoztam olyan helyeken, ahol a jelenlétemre senki nem volt kíváncsi, és ez a munka nagyon jól ment. A hiányzásomat sem vették észre, ezért úgy döntöttem, hogy olyan foglalkozást keresek, ahol az észrevétlenség nem hátrány, hanem szakmai előny.
A Háttér Hírek hirdetése szó szerint ezt tartalmazta: tudósítót keresünk, aki bárhol megjelenik, és senki nem észleli. Az állásinterjún a főszerkesztő háromszor is megkérdezte, hogy ott vagyok-e, és háromszor azt válaszoltam, hogy igen. Ezt tekintette a legmeggyőzőbb referenciának.
Tizennyolc évig őriztem egy épületet, amelynek a tulajdonosa soha nem találkozott velem. A szerződésemet az utolsó napig nem módosították, mert nem vették észre, hogy lejárt.
Itt dolgoztam, miközben a nyilvántartásban hivatalosan sosem szerepeltem. A munkám minősége soha nem volt kérdéses, mert nem volt, aki megkérdezze.
Rendezvényekről és sajtótájékoztatókról írtam beszámolót, amelyeken senki nem tudta, hogy ott voltam. A tudósításaim pontossága a szerkesztők szerint kétségbeejtő volt.
Jelentem a helyszíni eseményeket. A cikkek jellemzően tartalmaznak egy „az észlelő nem kívánja megnevezni magát” kitételt, ami az én esetemben nem szerénység, hanem tényszerű megállapítás.
A kabátom és a kalapom a szerkesztőségben a fogason lógnak, ha nem viselem őket. Sokan hiszik, hogy ilyenkor itt vagyok, és ez gyakran igaz is, de a fogasnak köszönhetően soha nem lehet biztosan tudni.